Mert minden ott kezdődik. Az anyaméhben. A fogantatásod pillanatától szívod magadba az anyád érzéseit, örömét, bánatát, az anyád apáddal való kapcsolatának minőségét. Ahogyan várnak. Vagy épp nem várnak. Ahogyan büszkék rád. Vagy éppen szégyenlenek téged.

Ahogy örömet jelentesz. Vagy ahogyan rettegést, hogy miből és hogyan leszel felnevelve.

Ebben a teljesen kiszolgáltatott állapotban kezd kifejlődni az idegrendszered. Tanulod meg mi az a biztonság, vagy azt, mi a halálfélelem.

Aztán lassan kinövöd ezt a fészket, bármilyen legyen is az. A tágas medence szűkké válik, ki kéne jönni, lökdösnek is, de hová, hogyan, kincs kiút.

Valahogy elindulsz, egy összepréselt csatornán, ahonnan lehetetlenség kijutni. Mégis, nincs más esély. Szorulsz, fuldoklasz, az életed hajszálon függ.

Kilöknek, kilökődsz. Többször a jéghideg fénybe, mint nem, szívó csöveket dugnak le a torkodon, hiperérzékeny testedet csutakolják, emelik, iszony. Ordítasz.

Halálosan kimerült vagy. Napokig alszol. Egyetlen pont, ahol elnyugszik az idegtrendszered, ha anyád szagát megérzed, ölelésében pihenhetsz, az ő tejét szívhatod. Elvesznek innen. Óráról órára újra.

Ezt ismétled egész életedben. Minden szituációban, ami az életedben érkezik. Valahogy létrehozod, ismeretlen, vagy biztonságban érzed magad, vagy rettegsz. Kinövöd, el kéne indulni. De hová, merre, teljes kiúttalanság, pánik. Egy halálos veszélyekkel teli út. Végül megérkezés valamibe, ami jó esetben puha és szeretettel teli. Rossz esetben jéghideg és durva.

Akarod, hogy más legyen? Akarod, hogy átírd a tested sejtjeiben ezt? Akarsz egy biztonságos anyához megérkezni, egy biztonságos térbe, szeretettel teli puhaságba?

Várunk!

Születés csoport Acsai Gabival és velem – 2026. november 20-22.